Szeretné moderné és széppé varázsolni fürdőszobáját, hogy munka után örömmel vegyen egy forró fürdőt, de fél a sok törmeléktől és portól?

Ne aggódjon, már van megoldás ennek az elkerülésére! A Lergel Kívánságház Kft. bemutatja a forradalmian új mikrocementes technológiát és a legfőbb előnyeit.

De mi is az a mikrocement?

Sokféleképpen nevezik ezt az új technológiát, találkozhat vele glettbeton, betonglett, dekorbeton, mikrobeton, dekorglett, sőt designbeton néven is, de mi nem szeretjük a betonos elnevezésekkel azonosítani ezt az eljárást, mert összekeverhető a betonpecsét technológiával, melyről a saját kocsibeállónknál ejtettünk néhány szót.

A mikrocement egy olyan dekor felületbevonási eljárás, mely cementből, vízbázisú gyantából, ásványi pigmentekből és adalékanyagokból áll. A tapadási képessége ennek az anyagnak rendkívül jó.

Egyaránt alkalmazható kültéren és beltéren, függőleges és vízszintes, valamint meglévő felületeken is, ez adja az egyik legnagyobb előnyét. A munka igen gyors vele, mindössze 3mm réteg anyagot kell felhordani a meglévő falra, csempére, járólapra, fa felületekre, szinte mindenre jó.

Ennek a képességnek köszönhetően kerülheti el a felújítással járó káoszt, ráadásul még spórolhat is!!

A mikrocementes eljárásnál szebbet, tartósabbat és költséghatékonyabbat ki sem találhattak volna.

A felhasználása végtelen lehetőséget rejt. Alkalmazható különféle tereken és szerkezeteken, akár a lépcsőn, bútorokon, padlón, kádon és medencén is, vagy a konyhájában!

Milyen egyéb előnyei vannak a mikrocementnek?

Folyamatos, varrat és illesztés mentes, repedés nélküli, megszakítás mentes réteget képez.

Így kevésbé szennyeződik, könnyű tisztítani és fertőtleníteni, hozzájárul az antibakteriális helyek kialakításához. Éppen ezért olyan népszerű a konyhában, fürdőszobában, élmény és wellness létesítményekben.

Ez nagyon jó, de mennyire ellenálló?

Minden ügyfelünknek bátran tudjuk ajánlani a mikrocementes felújításokat, kivitelezéseket. Forduljon nyugodtan hozzánk, ha ön is szeretné ragyogóvá varázsolni otthonát.

Lergel - építőipari híradó!

Ne maradjon le a legújabb iparági trendekről, innovatív technológiákról, költséghatékony megoldásokról. Fedezze fel a sikertörténeteinket, ügyfeleink visszajelzéseit is!

„A részletekben rejlik a különbség – és mi arra figyelünk, hogy mindent precízen beburkoljunk.”

Mi a kétkezi fizikai munkában hiszünk, ezért biztosíthatjuk afelől, hogy nem küldünk naponta zavaró üzeneteket.

Lergel kívánságház Kft. logója
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.